Közélet

Majdnem meglincseltek egy autóst Felsőzsolcán

Folyamatos a rendőri jelenlét a településen, ahol elsodort egy gyermeket egy autó, a könnyebben megsérült fiú hozzátartozói ezután megtámadták a kocsiban ülőket és megrongálták a járművet - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő este a rendőrség honlapján.

A tájékoztatás szerint a megyei főkapitányságra hétfő délután érkezett a bejelentés, hogy Felsőzsolcán egy személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél a segítségnyújtási szándékkal megálló személyautóban ülő két férfit megtámadták.

A rendőrség szerint az ügy előzménye az volt, hogy a kocsi elsodort egy kétéves kisfiút. A hozzátartozók – miután a balesetet észlelték – az autó jobb első ablaküvegét betörték, és a jármű utasát, egy 23 éves férfit megpróbálták kihúzni a járműből. Az autó 22 éves vezetője a támadás miatt elhajtott a helyszínről a néhány utcával arrébb található lakására. A helyszínre kiérkező járőrök helyreállították a közrendet a településen – írta a főkapitányság.     

A balesetben elsodort kisfiút a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték, ahol a horzsolásos sérüléseket szenvedett gyermeket ellátták, majd hazaengedték.     

Az anyagi kárral és könnyebb sérülésekkel járó eset körülményeit a rendőrség büntetőeljárás részeként vizsgálja.

A településen a rendőrség a szükséges ideig folyamatos, megerősített rendőri jelenlétet biztosít – olvasható a rendőrség közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik