Közélet

Összerugdostak egy rendőrt fiatalok Kunmadarason

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 09. 30. 12:43

Az egyenruhás orrcsonttörést és számos zúzódásos sérülést szenvedett. Három támadót elkaptak, negyedik társukat még keresik.

Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárást az ügyészség több fiatal ellen, akik bántalmaztak egy rendőrt másfél hete Kunmadarason. Összesen négyen támadtak az egyenruhásra, ám egyiküket még nem sikerült elkapni.

A 15 éves gyanúsított hosszasan túráztatta motorját, a zajjal azonban zavarta a környéken élőket. A lakók egy idő után szóvá is tették ezt, ám a fiatal nem éppen nyugodt hangnemben reagált, mit több, „erősítést” hívott.

Az eseményekre felfigyelt egy szabadnapos rendőr. Szolgálatba helyezte magát és intézkedni akart, de a fiatal motoros ezen annyira felháborodott, hogy nekirontott. Időközben odaért három társa, akik bekapcsolódtak a bántalmazásba, és megrugdosták a már földre került egyenruhást.

A rendőr orrcsonttörést és számos zúzódásos sérülést szenvedett. A Szolnoki Nyomozó Ügyészség indítványt tett a három ismertté vált gyanúsított előzetes letartóztatására, amelyet a bíróság már el is rendelt – tudtuk meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségtől kedden.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.