Közélet

Gázolt, majd meghalt a Szeged Pláza parkolójába hajtó kamionos

Felhajtott a Szeged Pláza parkolójába, ott több fát és közlekedési táblát elsodorva, egy fának ütközve állt meg pénteken egy teherautó, a sofőr a helyszínen meghalt - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Szenti Szabolcs elmondta, hogy a pótkocsis teherautó az Izabella hídról a belváros felé tartott, amikor a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett és balra felhajtott a járdára, kidöntött néhány fát és jelzőtáblát, valamint elsodort egy gyalogost. A jármű néhány méterre száguldott el egy forgalmas buszmegállótól.

Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy a 65 éves férfi feltehetőleg rosszul lett, ezért tért le a jármű az útról. A teherautót a pláza parkolójában lévő egyik fa állította meg.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy a parkolóban mindenütt faágak és közlekedési táblák hevernek. A jármű vezetőfülkéje összeroncsolódott, a tetején egy méretes faág van. A rendőrök nagy területet kerítettek körbe.
Az elgázolt fiatalt a mentők kórházba vitték, sérülései nem életveszélyesek.

Az érintett útszakaszon rendőrök irányítják a forgalmat, a Kossuth Lajos sugárút egyik sávját lezárták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik