Közélet

Trafikot akart rabolni, majd visszament cigit venni

Hatalmas ostobaságot követett el H. Béla. Az eladó felismerte, és azonnal hívta a rendőröket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 41 éves, budapesti H. Béla ellen.

A rendőrök szerint a férfi szeptember 16-án 16 óra 13 perckor bement Budapest XX. kerületében egy Jókai Mór utcai Nemzeti Dohányboltba, és az ott dolgozó hölgyet egy késsel megfenyegette a kasszában lévő pénz átadását követelve.

Az alkalmazott a pánik gomb megnyomásával segítséget kért a szomszédban található vegyesboltból. A támadót a nő segítségére érkező szomszéd zavarta meg, így a férfi a pénz nélkül menekült el a helyszínről.

A gyanúsított 2014. szeptember 19-én ismét megjelent az üzletben, ahol az eladó a férfit a hangja és testalkata alapján azonnal felismerte és értesítette a rendőrséget. A járőrök, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársai rövid időn belül a helyszínre értek és H. Bélát az üzlet közelében elfogták, majd a kerületi kapitányságra előállították.

A férfi lakásán megtartott házkutatáskor a nyomozók megtalálták a bűncselekmény elkövetésekor használt kést és az akkor viselt ruháját is.

A rendőrök  kezdeményezték H. Béla előzetes letartóztatását, amelyet az illetékes bíróság 2014. szeptember 21-én el is rendelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik