Közélet

Félmilliós lopás lett a borsodi hármasszexből

Az ifjú tolvajok az együttlét után lopták el partnerük pénzét.

A rendőrök befejezték a nyomozást két lány ellen, akik ellopták partnerük pénzét a légyott után. A borsodi tinédzserek csaknem félmilliót zsákmányoltak, de nem örülhettek sokáig.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki közlése szerint a 17 éves lányok még nyáron találkoztak egy férfival Miskolcon, a Búza téren, aki rövid ismerkedés után a felvitte őket magához. Miután megtörtént az együttlét, újdonsült barátnői elmentek. A házigazda ezután vette csak észre, hogy igen sokba fájt a kaland: félmillió forintjának kelt lába.

A pórul járt férfi feljelentést tett, a párost egy héten belül elkapták. A lányokat előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Mindketten beismerő vallomást tettek. Az ügy iratai a rendőrség szerint már az illetékes ügyészségen vannak.

Ahogy arról tavasszal beszámoltunk, Zalában is hármasszexre fázott rá egy férfi, nem is akárhogy: néhány hét alatt több millió forintot fizetett ki fenyegetőinek. Áruhiteleket, személyi kölcsönt, jelzáloghitelt vett fel, telefonokat és számítgépet vásárolt nekik, miután különböző indokokkal megzsarolták. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik