Közélet

Megmérgeztek egy tinilányt egy borsodi házibuliban

A fiúk úgy gondolták, a gyógyszerek dobnának a hangulaton. Egy kamasz belehalt, ők mégis megúszhatják felfüggesztettel.

Antidepresszánsokat tettek annak a 15 éves lánynak a poharába, aki tavaly áprilisban halt meg egy borsodi házibuliban. A megyei főügyészség csütörtöki közlése szerint három fiatal ellen emeltek vádat gondatlanságból elkövetett emberölés miatt.

A végzetes házibulit egy gesztelyi lakásban tartották. A három fiú a házigazda szekrényében találta a gyógyszereket. Úgy gondolták, ha az italba keverik azokat, feldobják a hangulatot, így kétliteres palackokba szórták a porrá tört tablettákat. Egy palackba 10- 12 darab gyógyszer került, de volt, akinek közvetlenül a poharába csempészték a nyugtatót. Az így elkészített „koktélt” itták ők maguk is, illetve ebből kínálták a lányokat. Velük azonban nem közölték, hogy „felturbózták” az italukat.

Az egyik 15 éves lány végül rosszul lett, majd eszméletét vesztette. Éjfél körül érkeztek meg a szülei, akik azonnal értesítették a mentőket, de ők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A lány több pohár boroskólát megivott, szervezetében a gyógyszer halálos adagjának többszörösét mutatták ki.

A 22-25 éves éves „méregkeverőkkel” szemben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott az ügyészség.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik