Közélet

Ittasan nyársalta fel volt főnöke Audiját a zalai férfi – fotókkal

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 09. 18. 10:07

Az egykori alkalmazott több mint 2 millió 400 ezer forint kárt tett az autóban.

Vádat emelt az ügyészség a férfi ellen, aki egy targonca villájával átszúrta volt főnöke kocsiját idén nyáron. A Zala Megyei Főügyészség csütörtöki közlése szerint az egykori alkalmazottnak rongálás és jármű önkényes elvétele miatt kell felelnie.

Ahogy arról beszámoltunk, a férfi egy targoncát használt tervéhez, egy kilimáni telephelyen ült be a járműbe, majd annak villájával „felszúrta” az Audi A5-öst, kilyukasztva az autó bal oldali karosszériáját, súlyos károkat okozva. A 42 éves rongáló korábban azt mondta az egyenruhásoknak, hogy nem bánta meg tettét, mert egykori munkaadójával anyagi vitában áll.

Az ügyészség csütörtöki tájékoztatásából kiderül, hogy a férfi egy húsüzem vezetőjének kocsiján állt bosszút, méghozzá azért, mert egykori munkaadója nem volt hajlandó visszavenni. Azután pattant fel a targoncára, amely az udvaron állt. Ráadásul mindeközben ittas volt. Az okozott kár több mint 2 millió 400 ezer forint, amely nem térült meg.

.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

smoking sign in coffe shop
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.