Közélet

Szlovák börtönben szeretne ülni Rezesova

A milliomosnőnek ehhez két jóváhagyást kell megszereznie.

 

Kezdeményezni fogja áthelyezését szlovák börtönbe Eva Rezesova, akit csütörtökön ítéltek 9 év szabadságvesztésre – írja a hvg.hu. Ehhez két jóváhagyást kell megszereznie: egyrészt Magyarországét, amit az illetékes Igazságügyi Minisztérium attól tesz függővé, hogy „szolgálja-e beilleszkedését a társadalomba”. Másrészt a szlovákoknak kell bólintaniuk, ami borítékolható, hiszen a szlovák konzul személyesen ülte végig a tárgyalásokat.

„Az ügyfelem Szlovákiában szeretné letölteni a büntetését, mert a két kiskorú gyermeke könnyebben tudná a kapcsolatot tartani az édesanyjukkal. Ez alapvető emberi joga, melyet nemzetközi egyezmény lehetővé tesz” – erősítette meg a lapnak Novák Péter, Eva Rezesova ügyvédje a közlekedési büntetőügy következő lépését, amit előre sejteni lehetett. Vagyis a szlovák nő hamarosan kezdeményezni fogja, hogy nemzetközi bűnügyi jogsegély keretében Szlovákiába kerüljön át a szabadságvesztés végrehajtása.

Az áldozatok hozzátartozói nem akarják, hogy a milliomosnő máshol töltse a kiszabott éveket,  Úgy gondoljuk, hogy az áthelyezés nem áll összhangban a másodfokú bíróság ítéletének szellemével, szándékával, céljával” – kommentálta egyikük.

Ahogy arról beszámoltunk, Rezesova ügyében csütörtökön mondták ki a jogerős ítéletet. Első fokon kedvezőbb döntés született, a millimosnőt akkor hat évvel sújtották, ráadásul a korábbi döntés értelmében fogházban kellett volna töltenie ezt az időt. Ezzel szemben most börtönbe megy. A milliomosnő legkorábban büntetése kétharmadának letöltése után szabadulhat feltételesen. Így akár négy év múlva rácsokon kívül tudhatja magát, hiszen két évig előzetes letartóztatásban ült.

Rezesova leginkább az új szakértői véleménynek “köszönheti” a súlyosabb büntetést. Több szakértőt is meghallgattak hétfőn, köztük Császár Gergelyt, akinek elemzéséről már hetek óta folytak a találgatások, hiszen ő vette át az eljárásból kizárt Melegh Gábor helyét. A szakértő megállapítása szerint – elődje véleményével szemben – a Fiat vélhetően nem vágott be Rezesova elé, pedig az eljárás alatt a védelem pontosan ennek ellenkezőjéről igyekezett meggyőzni a bíróságot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik