Közélet

Nyugdíjáért szurkálták össze a veszprémi öregurat

A férfi még akkor is bántalmazta áldozatát, amikor az idős ember már nem volt eszméleténél.

Nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés  bűntettének kísérlete – ezért fel felelnie annak a férfinak, aki idén januárban rátámadt egy nyugdíjasra Veszprémben. A rabolt pénzt a késelő pár nap alatt felélte, egyebek mellett töltényeket, gázsprayt, gázriasztó fegyver vett belőle.

A vádirat szerint a támadónak nem volt munkája sem egyéb jövedelme, ezért eldöntötte, hogy kirabol egy idős embert: egy férfit, akit látásból ismert. Pénzt és ékszereket akart szerezni. Megvárta, míg a postás elmegy, majd beosont a házba. Áldozata akkor kapta meg a nyugdíját, éppen azt számolgatta, amikor a férfi nekirontott.

Az idős ember azt mondta, rendőrt hív, támadója ekkor kiütötte a kezéből a mobiltelefonját, előrántotta kését és szúrt – nem is egyszer. Még akkor is bántalmazta a nyugdíjast, amikor már a földre került és az eszméletét is elvesztette.

A tettes elvette a pénzt és áldozata mobilját, majd elment. Néhány nappal később kapták el – tudtuk meg a Veszprém Megyei Főügyészségtől pénteken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik