Közélet

Azbesztper: a beteg férfi szerint az állam a halálát várja

Ha a kárigénylő elhunyt, akkor a pert megszüntetik.

Az ügyben szerdán volt az első tárgyalás, csakhogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, melyet a 38 éves haldokló férfi és ügyvédje mindeddig perelt, a tárgyalás előtt levélben közölte a bírósággal, hogy nem ők az illetékesek – írja a Blikk.

A családapának a lakóhelyükhöz közeli cementgyárban használt azbeszt miatt lett mellhártyadaganata. „Azért az államot perelem, mert amikor a „fertőzést” kaptam, állami tulajdonban volt a gyár. Én már nem élem meg az ítéletet, ezért fáj, hogy megpróbálják húzni az időt. Ha a kárigénylő elhunyt, akkor a pert megszüntetik, de mi nem hagyjuk: a feleségem és az árváim tovább viszik az ügyet. Nemcsak miattam, hanem azért, hogy tegyenek valamit a veszélyes hulladék megsemmisítéséért” – mondta a férfi.

A szerdai tárgyaláson annyira rosszul lett, hogy a teremben ki kellett nyitni az ablakot, és vizet kellett hozni neki. Már csak morfiumtapaszokkal tudják csökkenteni fájdalmait, amiket állandóan hordania kell, pár mondat beszéd után pedig alig kap levegőt. Orvosai szerint szerencséje van, ha még fél évig él.

A két falu, Selyp és Zagyvaszántó temetőinek több mint fele azbesztózisban elhunytak sírjával van tele. A férfi 14 éves koráig a cementgyártól 30 méterre lakott, most a családjával 800 méterre él. A bezárt gyárból a por másfél méter magasan hömpölygött a környéken, és iszonyatos mennyiségű mérgező törmelék hever szanaszét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik