Közélet

Szexrabszolga szerződést íratott alá a feleségével

Diabétesz gyógyszereinek megvonásával vette rá a férj a feleségét, hogy alárendelje magát minden akaratának.

Gúzsba kötötte, fojtónyakörvet tett a nyakára és alkalmanként többször megerőszakolta a feleségét egy 32 éves indianai férfi. Kenneth Harden egy szerződést íratott alá az asszonnyal, melyben a nő vállata, hogy a férfi rabszolgája lesz, így az azt csinálhat vele, amit akar.

A rendőrök egy névtelen telefon miatt szálltak ki Hardenékhez: valaki házasságon belüli erőszak gyanújával tett bejelentést a segélyhívón. A kiérkező egyenruhások a férfit a ház előtt az utcán sétálva találták, felesége bent, a nappaliban zokogott. Miközben a rendőrök szétnéztek, a kezükbe akadt egy 11 oldalas dokumentum, melyben pontról-pontra le voltak írva a rabszolga kötelességei, és az, hogy milyen büntetések járnak a szabályszegésekért. A szerződést mely alapján Kenneth Harden volt a „mester”, a felesége pedig a rabszolga, a házaspár mindkét tagja aláírta még júniusban.

 Kenneth Harden

A nő a rendőröknek elmondta, hogy azért írta alá a papírt, és azért nem hagyta el férfit, mert a történtek ellenére szerette őt, és az egészségét is féltette, mert a diabétesz gyógyszereit is Harden kezelte.

Elmesélte, hogy egy éve ismerkedett meg a férjével az interneten, és azonnal beleszeretett. Az csak az esküvő után derült ki, hogy a férfinak szadista hajlamai vannak. A nő a kínzások során többször elveszítette az eszméletét, s előfordult az is, hogy olyan sokáig volt az ágyhoz kötözve, hogy maga alá kellett vizelnie. Előfordult olyan eset is, hogy a férfi olyankor kínozta a feleségét, amikor egy 16 évnél fiatalabb gyermek is a volt a házban – írja rendőrségi információkra hivatkozva egy helyi hírportál.

A férfi 38 rendbeli nemi erőszakkal vádolták meg, de felelnie kell többek között házasságon belüli erőszak, és a fojtogatás miatt is felelnie kell majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik