Közélet

Dolgozni kezdett a közmunkás, társai megverték

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 09. 03. 12:06

A két férfi reggelizett és zavarta őket, hogy kollégájuk már a munkához készülődik.

Gyorsított eljárásban bíróság elé állították azt a két férfit, akik munkatársukra támadtak néhány héttel ezelőtt Újlétánál, az erdőben. Az egyik kötekedő 25, míg cinkosa 15 nap elzárást kapott.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szerdai közlése szerint a két férfi azért szólalkozott össze kollégájával, mert  – készülődve a munkához – élezni kezdte a kapát, és ezzel zavarta őket a reggelizésben. Felszólították, hogy fejezze be, amit csinál, de nem hallgatott rájuk, ezért egyik támadója megragadta a ruhájánál fogva és rákiabált. Az agresszív dolgozót egy munkatársuk fogta le, ám ezalatt a másik vádlott odalépett a szerszámot élező férfihoz és ököllel arcon vágta, könnyű sérüléseket okozva neki.

A párost garázdaság vétségében találták bűnösnek. A bíróság döntése jogerős.  

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. március 2.
Palich Etelka, a Miniszterelnökség területi közigazgatás irányításáért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjprogramja őszi szemeszterének záró-, illetve tavaszi szemeszterének nyitórendezvényén és oklevélátadóján a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Csekonics-termében 2016. március 2-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.