Közélet

Neves magyar festők képeit hamisíttatta a kaposvári műkincskereskedő

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 09. 02. 09:22

Hat embert sikerült átvernie és csaknem 80 milliót vágott zsebre.

 

Az ügyészség – egyebek mellett – folytatólagosan, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat egy kaposvári műkincskereskedő ellen, aki kortárs festőket, és szobrászokat bízott meg azzal, hogy neves művészek – Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József, Mednyánszky László, Aba-Novák Vilmos, Gulácsy Lajos, Benczúr Gyula és Kovács Margit – stílusában készítsenek alkotásokat. Az elkészült műveket a csaló eredetiként adta el.

A Somogy Megyei Főügyészség keddi közlése szerint a rendőrség tavaly szeptemberben, egy magánszemély feljelentése alapján rendelt el nyomozást az ügyben. A műkincskereskedő  nyolc éven át – 2005 és 2013 között – részben különböző internetes portálokon, részben a kaposvári belvárosban bérelt galériájában hirdette az elkészült darabokat.

A nyomozás alatt a rendőrök 15 hamis festményt és 3 szobrot foglaltak le. Ebből 9 festmény és egy szobor addigra gazdára talált. A csaló összesen hat embert vert át és csaknem 80 millió forintot vágott zsebre.  

Az ügyészség 30 tanú vallomását, valamint négy szakértő véleményét használta fel a közel 2000 oldalnyi nyomozati irat alapján benyújtott vádiratához.

A műkincskereskedő előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást. Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől eltiltást, kulturális javak körébe tartozó tárgyakkal történő kereskedéstől – mint foglalkozástól – eltiltást, valamint 61 millió forint vagyonelkobzást indítványozott. Hogy kik festették a képeket, illetve készítették a szobrokat, csak részben derült ki.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.