Közélet

Házi őrizetbe helyezték Holman Endrét

A 270 millió forintos adócsalással gyanúsított férfi mosolyogva hagyta el a bíróságot a maratoni tárgyalás után.

Házi őrizetet rendeltek el Holman Endre ellen, akit csütörtökön hoztak haza Németországból, ahol a frnakfurti repülőtéren egy Szingapúrból érkező repülőgépről szedték le a rendőrök. A férfi ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, amit  költségvetési csalás miatt adtak ki ellene a magyar hatóságok. 

Holmannak a bíróság döntése értelmében nyomkövetőt kell hordania. A férfi mosolyogva hagyta el a bíróságot ügyvédeivel, és nem nyilatkoztak a jelenlévő újságíróknak. Az ügyészség fellebbezést nyújtott be a házi őrizetről szóló döntés ellen, előzetes letartóztatásban szeretnék tudni.

Holman Endre a Generál Média cégcsoport egyik tulajdonosa és vezetője. A cégcsoport a Népszabadság értesülései szerint az 1990-es években olajügyeiről elhíresült Energol Rt. egyik igazgatójának, Portik Tamásnak érdekeltségébe tartozott. Holman és az olajügyekről elhíresült Energol Rt. igazgatója, Portik Tamás sem cáfolta eddig, hogy ők üzlettársak voltak.

A Generál Média 2007-ben 600 millió banneres (hirdetési felület) üzletet kötött a Lázár János vezette hódmezővásárhelyi önkormányzattal. Ennyi bannerért barterezett egy iskolaépületet a helyi ellenzék tiltakozása ellenére. A cég 60 millió forintnyi jelzálogot vett fel az épületre, ám az üzlet becsődölt. A megállapodást 2012-ben mondta fel az önkormányzat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik