Közélet

Barátjuk holttestével fotózkodtak az autóban

Sári Veronika
Sári Veronika

újságíró. 2014. 08. 30. 11:22

Ahelyett, hogy a kórházba siettek volna, inkább autókáztak egyet a városban.

A 24 éves amerikai nő, Chelsie Berry és 28 éves barátja, Jared Prier akár börtönbe is kerülhet majd, miután a gyanú szerint végignézték barátjuk halálát, majd ezt követően testét egy elhagyott mellékútra lökték. A Missouriban élő páros helyzetét tovább rontja, hogy mielőtt megszabadultak volna segítségre szoruló barátjuk testétől, egy közös szelfit is készítettek vele.

A szerencsétlenül járt „barát”, Dennis „Nathan” Meyer a rendőrségi beszámoló szerint azután kezdett furcsán viselkedni, hogy találkozott a 24 éves Berryvel és kocsikázni indult vele. A nő vallomása szerint Nathan nem sokkal korábban egy Dilaudid nevű fájdalomcsillapítóval lőtte be magát. Mivel meglehetősen rosszul érezte magát a férfi társaságában, Berry felhívta egy közös barátjukat, Priert.

A pár egy gyorsétterem parkolójában találkozott. Beszélgettek egy kicsit, míg Nathan a kocsiban ült. „Mikor megnézték, lélegzik-e, úgy találták, hogy barátjuk már nem él” – mondta a nyomozást vezető rendőr, aki azt is hozzátette, a pár azért nem vitte azonnal a kórházba Nathant, mert féltek, hogy bajuk lesz belőle. „Mindketten kábítószer hatása alatt voltak, és azt gondolták, kiderülhet, ezért inkább nem kockáztattak.”

Autókázni indultak, majd kis idő múlva a hátsó ülésre fektették barátjuk testét, mert kezdett rossz szaga lenni. Végül egy elhagyott mellékúton egyszerűen kilökték őt az autóból, ám mielőtt ezt megtették volna, készítettek egy közös szelfit a testtel. Végül ez a kép buktatta le őket, mert Berry később azt a Facebook-oldalára is kiposztolta.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Szerdán lefagy az ország harmada

Kommentek

Closeup of big gold nugget, finance concept
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.