Közélet

Kamu BKK-ellenőr kamu állással vert át többeket

Azt állította, vannak betöltendő állásaik, ám ahhoz meg kell venni a munkaruhát. Át is vette a pénzt, mondván, majd ő beszerzi.

Álellenőrt fogtak a rendőrök csütörtökön Budapesten. A gyanúsított a legtöbb esetben BKk-ellenőrnek adta ki magát és munkát ajánlott áldozatainak. Elhitette, hogy felvétel van a vállalatnál, ám az  általa említett állás betöltéséhez szükség lesz egy munkaruhára. Azt ígérte, ezt majd ő elintézi. A nemlétező darabokért pedig több tízezer forintot kért.

Egy férfit pedig emellett azzal hitegetett, hogy segít neki a HÉV-szerelvényen elhagyott laptopját megtalálni. Közölte vele, hogy megvan az eszköz, és – postázási költség címén – több ezer forintot csalt ki tőle. Végül azt mondta neki, hogy a számítókép összetört, de némi pénzért tud neki újat szerezni.

A rendőrök csütörtökön kapták el a csalót Csepelen, ahol találkozót beszélt meg a férfival. A gyanúsított egy padon ülve beszélgetett kiszemelt áldozatával, amikor lecsaptak rá.

Az álellenőrt az egyenruhások előállították és őrizetbe vették. Kihallgatásán beismerő vallomást tett.  A rendőrség kezdeményezte a csaló előzetes letartóztatását – tudtuk meg a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól pénteken.

Olvasói sztorik