Közélet

Sörrel öntötte le, rúgta, harapta a rendőröket egy nő Miskolcon

A fékevesztett asszonynak egy egyenruhást sikerült megsebesítenie.

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt rendelt el nyomozást az ügyészség azzal a 47 éves miskolci nővel szemben, aki még augusztus 16-án éjjel, ittasan, minden előzmény nélkül civil ruhás nyomozókra támadt Miskolc főutcáján. A megyei főügyészség keddi közlése szerint ha az asszonyt bűnösnek találják, akár öt évet is kaphat.

A nő egy barátjával mulatott, egy belvárosi szórakozóhelyről tartottak hazafelé, amikor meglátták a nyomozók rendőrségi jelzés nélküli szolgálati kocsiját. A férfi – aki tisztában lehetett azzal, hogy rendőrökkel van dolguk – obszcén kézmozdulatok kíséretében fejtette ki véleményét a szervezetről.

Az egyenruhások megálltak és igazoltatták a párost. A nő ezt igencsak zokon vette, így rájuk zúdította a nála lévő sört, sőt, az egyik egyenruhást még a karjánál is megragadta. A harcias asszonyt megbilincselték, ám ez sem volt ínyére: üvöltözött, majd az egyik rendőrt – aki már erősítésként érkezett – többször megrúgta és igyekezett megharapni, könnyű sérüléseket okozva neki.

Az ügyészségi nyomozás – amely a férfi szerepének tisztázására és a rendőri intézkedés jogszerűségének vizsgálatára is kiterjed – a tanúkihallgatásokkal folytatódik.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik