Közélet

Hígítót ivott egy kétéves kisfiú Letenyén

A rendőrség nyomozást indított, gyanúsított egyelőre nincs.

Lakásfelújítás közben higítót ivott kétéves kisfiú Letenyén, még hétfőn. A szerb házaspár éppen az ablakokat festette, a maró folyadékkal teli üveget pedig az asztalra tették. A munkát este 8 óra körül fejezték be, akkor vették észre, hogy gyermekük ivott a palackból. 

A kisfiút az ügyeletre, majd a kórházba vitték. A vizsgálatokon kiderült, a gyereknek semmi baja, szerencsére kiköpte a szert. A szülőket illetve a nagyszülőt a rendőrök tanúként hallgatták ki. Ők azt mondták a nyomozóknak, hogy olyan helyre tették a hígítót, ahol azt gondolták, a kicsi nem érheti el.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indított nyomozás, ismeretlen tettes ellen – tudtuk meg a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságtól szerdán.

 
Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik