Közélet

Házi őrizetbe került az ámokfutó audis

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 08. 26. 13:13

A balesetben két egyetemi tanár halt meg, egy felnőtt és két gyermek pedig megsérült.

Házi őrizetbe került azt a fiatal autós, aki halálos balesetet okozott szombat délelőtt a 2-es úton. Erről kedden döntött a bíróság.

Ahogy arról beszámoltunk, két autó ütközötta szobi lejahtó közelében. Információk szerint az egyik sofőr versenyzett egy másik kocsival, ez vezetett a tragikus balesethez. Ám a fiatal autós egyik utasa a Blikknek ezt hétfőn határozottan cáfolta. Azt mondta, buliból tartottak hazafelé, és bár az előttük közlekedő kocsiban barátaik ültek, nem akarták lehagyni őket, csak együtt akartak maradni.

Az ütközésben ketten haltak, egy nő és a férje, mindketten a Debreceni Egyetemen tanítottak. Kislányuk megsérült, őt kórházban ápolják. a háronfős családdal tartott egy barátjuk a kislányával. Mindketten súlyos állapotban kerültek kórházba. A Blikk azt írja, a nőnek megsérült a gerince, a hasa és a mellkasa is, lányát pedig koponyasérüléssel műtötték.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. október 19.
Áder János köztársasági elnök (j) október 17-i hatállyal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterré nevezi ki Rogán Antalt a Sándor-palota Tükörtermében 2015. október 19-én. Középen Orbán Viktor miniszterelnök, Haszonicsné Ádám Mária, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főigazgatója, Altorjai Anita, a KEH Sajtóigazgatóságának igazgatója, Gróh Gáspár, a KEH Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője és Szadai Károly, a KEH főtanácsosa (j-b).
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.