Közélet

Sajátos matek a földalattin: négyet fizet, hármat kap

A turisták lehúzása, illetve az arra tett kísérlet a nyári szezonban virágzik igazán, nem véletlen szaporodnak meg ilyenkor az ilyen témájú levelek. Olvasónk, Klára nemrég egy tipikusnak mondható lehúzási kísérletet hiúsított meg.

Augusztus 19-én, 20:10 körül a kisföldalatti Operánál lévő megállójában a Vörösmarty tér felé menő oldalon – amikor lementem az aluljáróba – arra lettem figyelmes, hogy egy fiatal, külföldi hölgy angolul próbál zöld ágra vergődni az ellenőrökkel, miközben kis családja tőle pár méterre várakozik. Egy-két perc után odamentem, hátha tudok segíteni.

opera_wiki.jpgFotó: Wikipedia/Jcornelius

Kiderült, hogy a hölgy a férfi ellenőrnél vett 3 db 350 forintos vonaljegyet és kétezressel fizetett, majd igencsak meglepődött, amikor csak 600 forintot kapott vissza. Ezt a külföldi hölgy elmondásából tudom. Majd az ellenőrtől is megkérdeztem, hogy mivel fizetett a hölgy és hogy tényleg csak 600 forintot kapott-e vissza.

Az ellenőr látványos megdöbbenése (melyről üvöltött a hamisság), egy-két álértetlen visszakérdezés és igazán szívhez szóló bocsánatkérések után nagyon morcosan megkértem, hogy akkor gyorsan adjon a hölgynek még 350 forintot. Ez megtörtént. Utána még beszéltem a családdal 1-2 mondatot, akik egyébként érvényesítették a jegyeiket.

Szerintem teljesen egyértelmű, hogy az ellenőr megpróbálta átverni a külföldi családot. Ezt sajnos semmivel nem tudom alátámasztani, de egyszerűen a helyzetből és a viselkedéséből nyilvánvaló volt. Ez nyilván sok esetben be is jön, hiszen idegen országban mindenki elbizonytalanodik, de szerencsére ez a hölgy azért annyira nem bizonytalanodott el, hogy ne tudott volna két számot összeszorozni.

Lássuk be, a hármat összeszorozni a háromszázötvennel nem olyan nagy feladvány, hogy az ellenőrnek ne kellett volna tudnia a megoldást. Nyilvánvalóan tudta. Ez mindenképpen nagy baj, de különösen nagy probléma, hogy – gyanítom – a hasonló esetek gyakran külföldiekkel történnek, ami nagyon sokat árt az “országimázsnak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik