Közélet

Segíteni akaró rendőrre támadtak Novajon

A férfi a mentősökbe és egy polgárőrbe is belekötött. 

Múlt hétvégén bállal egybekötött búcsút tartottak Novajon, ahol a vádlott és barátnője annyit ivott, hogy a nő délután 3 óra körül, otthonukban rosszul lett, orvosi segítségre szorult. A férfi mentőt hívott, közben próbált beszélni a polgárőrség vezetőjével is, de őt nem sikerült utolérnie.

Amikor a polgárőr és a helyi körzeti megbízott végül mégis értesült az esetről, a helyszínre siettek, ahol azonban az ittas vádlott agresszíven számon kérte rajtuk a késlekedést, és magából kikelve utasította ki a polgárőrt az épületből. Időközben a házhoz érkezett a mentőszolgálat esetkocsija is, de a dühöngő házigazda akkor már a mentőorvosnak sem akarta engedni, hogy az ágyon fekvő barátnőjét megvizsgálja. Mivel egyikük sem hagyta el otthonát, fenyegető mozdulatokat tett, majd az egyik rendőrt megpróbálta leütni, amit az egyenruhás csak úgy tudott elkerülni, hogy hátralépett. A rendőr rövid dulakodás után végül földre vitte támadóját és némi segítséggel megbilincselte.

A férfi őrizetbe került. Az ügyben gyorsított eljárásban született ítélet. A férfi két évet kapott öt évre felfüggesztve hivatalos személy elleni erőszak miatt, emellett pártfogót rendeltek ki mellé. A döntés jogerős, mindenki tudomásul vette azt – tudtuk meg pénteken a Heves Megyei Főügyészségtől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik