Közélet

Másfél liter vodkának köszönhetjük a nap lúzerét

Ivott, száguldozott, majd a rendőrséget fenyegette meg robbantással úgy, hogy előtte bemutatkozott.

Az ittasan vezető sofőr azért rágott be, mert előállítása után nem fuvarozták haza a rendőrök. A vádlott augusztus 2-án éjféltájt kocsijával hazafelé tartott egy esküvőről, ahol – saját bevallása szerint – másfél liter vodkát ivott. Kerecsenden nagy sebességgel, irányjelzés nélkül kanyarodott a főútra, mire a körzeti megbízott – rövid üldözés után – megállította, majd előállította az Egri Rendőrkapitányságra. A vádlott lezárt autója az intézkedés helyszínén maradt.

Egerben vért vettek a férfitól, majd néhány óra után elengedték. Ekkor azt követelte, hogy a rendőrök szolgálati autójukkal vigyék haza az Egertől mintegy 10 kilométerre lévő kerecsendi otthonába. Mivel ezt nem tették meg, gyalog indult el, majd útközben mobiljáról többször felhívta a rendőrségi ügyeletet – bemutatkozott – és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal becsmérelte az egri rendőröket és a kerecsendi körzeti megbízottat. Azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a kapitányságot, Kerecsenden összetör minden kocsit, utána „tűzijátékot rendez”, felgyújtja az erdőt.

„A vádlott valótlan tényállításai alkalmasak volt a köznyugalom megzavarására.” A nyomozó hatóság még aznap bűnügyi őrizetbe vette a férfit, akit az Egri Járási Ügyészség közveszéllyel fenyegetéssel vádolt. A bíróság „1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte a vádlottat”. A 26 éves férfi ellen az ittas vezetés miatt külön eljárás indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik