Közélet

Soroksári gyilkosság: jelentkeztek a férj vérdíjára

Több tízezer forintot ajánlottak fel a Soroksáron, futás közben meggyilkolt Krisztina férjének ismerősei is a nyomravezetőknek a Facebookon – számol be a Blikk.

Mint arról korábban beszámoltunk, Kardos Lajos 200 ezer forintos vérdíjat tűzött ki a gyilkos vagy gyilkosok fejére. Most örül, hogy akadnak még, akik támogatják az ügyét.

A férj arról is beszámolt, hogy ügyvédje levelet írt az országos rendőrfőkapitánynak, hogy ők is tűzzenek ki nyomravezetői díjat.

A család azt reméli, hogy a sokmilliós összeg hatására valaki beszélni fog, mert szerintük kizárt, hogy senkinek nem tűnt fel semmi gyanús körülmény.

Ezt támasztja alá, hogy Krisztina olyan ékszereket is levett magáról futás előtt, amelyeket korábban mindig hordott, tehát ő is láthatott korábban valami gyanúsat – érvelnek.

A Blikk úgy tudja, hogy a vérdíjra már jelentkezett egy férfi, aki szerint a nőt, nem ott gyilkolták meg, ahol megtalálták a testét. Információjuk szerint ezt a férfit kihallgatja majd a rendőrség.

Ez az ügy sem tesz jót a rendőrség hírnevének

2013. szeptember 25-én történt a tragédia, tehát majdnem egy éve. A sajtóban már rengeteg lehetséges elkövető nevét lehetett olvasni: volt már szó román vendégmunkásokról, egy 18 évvel ezelőtti százhalombattai eset elkövetőjéről vagy elkövetőiről, kérdezték a hajléktalanokat, ugyanakkor nem hirdetett meg a rendőrség nyomravezetői díjat, ami annak a jele szokott lenni, hogy már a célegyenesben vannak – ez utóbbi október 16-i hír, ilyen célegyenese a maratoni futásnak sincs. A rendőrség vajon mit csinál?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik