Közélet

Vádat emeltek a pénzszállító fegyveres támadója ellen

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2014. 07. 29. 09:15

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az ellen a 35 éves férfi ellen, aki kilenc éve kalasnyikovval rabolt ki egy pénzszállító autót. Társával együtt közel százmillió forintot zsákmányoltak – tájékoztatott az ügyészség.

A vádlott – azóta is ismeretlen társával együtt – 2005 decemberében egy III. kerületi benzinkútnál támadta meg az aznapi bevételért érkező pénzszállítót.

A pénzes tasakkal az autóhoz visszaérő vagyonőrt ekkor a gépfegyverrel földre kényszerítették, majd a sofőrt fenyegették meg, hogy nyissa ki a trezor ajtaját. A sofőr ellenállt, ekkor a vádlott kirángatta a kocsiból és őt is a földre fektette.

Ezután azzal fenyegették az értékszállítókat, hogy agyonlövik őket, ha nem nyitják ki az értéktárat. A vagyonőrök ennek eleget tettek, a két férfi közel százmillió forintot zsákmányolt.

Megszerezték az egyik vagyonőr fegyverét is, ezt a rendőrség évekkel később, a vádlottal szemben hasonló ügyben indult nyomozás során megtalálta.

A Fővárosi Főügyészség különösen nagy értékre elkövetett rablás miatt emelt vádat, ez öttől tizenöt évig terjedő börtönnel büntethető.

Pisztoly, szigonypuska, gépfegyver

2006 és 2009 között 10 fegyveres rablás zajlott pénzszállítók ellen Magyarországon – itt foglaltuk össze röviden, hogy is zajlottak. Ehhez képest a pénzszállítók havi 300-350 ezer bruttót keresnek – a bolti biztonsági őrök pedig örülnek, ha 500 forint összejön óránként.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

(FILES)(COMBO) This combination of file pictures created on May 10, 2018 shows US President Donald Trump during a rally at Total Sports Park in Washington, Michigan on April 28, 2018, and a photo released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on April 21, 2018 of North Korean leader Kim Jong-Un delivering a speech while attending the Third Plenary Meeting of the Seventh Central Committee of the Workers' Party of Korea in Pyongyang.

US President Donald Trump told North Korean leader Kim Jong-Un on May 24, 2018, in letter that the Singapore summit will not take place. / AFP PHOTO / AFP PHOTO AND KCNA VIA KNS / Mandel Ngan AND - /  - South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.