Közélet

Patkányok ették az elhunytakat a kórházi hullaházban

Elrettentő állapotokról számolt be egy washingtoni kórház egykori alkalmazottja.

Annyira elszaporodtak a patkányok az amerikai főváros egyik kórházában, hogy még a hullaházban tárolt holttestek sem voltak biztonságban – állítja Doris Kennard, aki nemrég nyert pert az intézmény ellen. A nő elmondása szerint rendszeresen előfordult, hogy a patkányok bejutottak a hullazsákokba, és az elhunytak testéből lakmároztak. Kennard a Fox5 televízió híradójának elmondta: a patkányok berágták magukat a testekbe a testnyílásokon át.

A nő 2007 óta dolgozott a kórház hullaházában, eleinte csak beosztottként, majd 2009 után az ő irányítása alá került a hely, ahol fő feladata a holttestek mosdatása volt. Elmondása szerint rendszeresen volt kénytelen egyedül elvégezni a munkákat, mert senkit sem tudott felvenni maga mellé a patkányok jelenléte miatt. Egy alkalommal pedig nemcsak az undorral kellett megküzdenie, hanem komoly egészségügyi problémákkal is, amikor az egyik hulla mosdatásakor megharapta egy patkány, amelyik az elhunyt testéből bukkant elő.

Kennard szerint a patkányok azért is terjedhettek el, mert a hullaházi hűtők rendszeresen lerobbantak, és a holttestek kiolvadtak. Elmondása szerint az sem segített, hogy a hullaház a szemétgyűjtő közelében helyezkedik el. A nő végül otthagyta a kórházi munkát, majd pert indított az intézmény ellen, amelyet meg is nyert. Az esküdtszék több mint kétszázezer dolláros kártérítést ítélt meg számára.

A volt kórházi alkalmazott ügyvédje a Fox5-nek kijelentette: a kórház évtizedek óta próbálja eltusolni a patkányproblémát. Az általa megkérdezett dolgozók szerint az intézményben már legalább negyven éve mászkálnak szabadon a rágcsálók, amelyeket egérfogókkal próbálnak elkapni, sikertelenül.

A Fox5 az esettel kapcsolatban megkereste a kórházat is, hogy az intézménynek legyen lehetősége megvédeni magát, de végül nem nyilatkoztak a televíziónak. Később a Huffington Post hozta nyilvánosságra a kórház ügyvédjének közleményét, amelyben a férfi kijelentette: a kórház belső vizsgálata nem találta nyomát a patkányoknak és a helyi egészségügyi hatóság vizsgálata sem talált bizonyítékot a rágcsálók jelenlétére.

Amerika legrosszabb melói

Vajon van-e ennél a washingtoni állásnál rosszabb munka? Egy amerikai kutatás szerint a legrosszabb állások kereset, munka, stressz és felelősség szempontjából a következőek (a kevésbé rossztól a legrosszabb felé):

-főszakács (Itt nem egy álmodozó étlapíróra kell gondolni, neki kell felügyelni a konyhán folyó munkát, ráadásul órabért kap. És nem feltétlenül a kulináris mennyország a munkavégzés helye: börtönök, iskolák, gyorséttermek falai közt kell elviselni a stresszt. A mezei szakácshoz képest kicsit több fizetés, és nagyságrendekkel több stressz jár ebben a pozícióban)

-műsorszóró (Ebben a médiaállásban mindig sok volt a stressz és alacsony a bér. Ráadásul ma már a szokványos feladatok mellett a jelenlét, az online kampányok felelőssége is e szakember vállán nyugszik.)

-taxisofőr (Veszélyes, egészségtelen munka sok stresszel, ahol ráadásul a nem túl specifikus követelmények miatt állandó túljelentkezés van, ami lenyomja a béreket.)

-hivatásos katona (Nem is kell magyarázni, miért rossz ez a munka: életveszélyes, ráadásul a szeszélyes költségvetési változások miatt nincs is biztosítva az egzisztencia és az előremenetel – és akkor még az egyes háborús konfliktusok utáni pszichés problémákat nem is vettük)

-újságíró (Stressz, sok, olykor veszélyes munka mellett nyomasztó határidők, és kicsi fizetés. No meg persze rossz bérek, bizonytalanság, kiszolgáltatottság, egyre folyamatosabb jelenlét (online munka, folyamatos zargatás). Mégis rossz kilátások: állítólag 2022-re 13%-os csökkenés várható e téren (hisz már ma lehet tartalmat előállítani robotokkal.) És még a helyesírást is tudni kéne.)

-favágó (Minden együtt: a favágó zord és veszélyes környezetben végez nehéz, veszélyes munkát – a fából papír lesz, ami az egyre zsugorodó papírpiac vesz fel. De az embert itt is szorítja ki a gépesítés. Mindezt éhbérért.)

Ezek tehát a legrosszabb munkák Amerikában. Itthon persze sok zsákfaluban még a legutolsó favágó munkának is örülnének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik