Közélet

Felakasztotta magát, mert összeveszett a barátnőjével

A szerelmespár azért ugrott egymásnak, mert a nő bevallotta, hogy vonzónak tart egy brit színészt.

Egyszerű szóváltás torkollt tragédiába a minap Nagy-Britanniában. Egy 31 éves férfi, bizonyos Dale Daniel Challoner, azután akasztotta fel magát, hogy összeveszett barátnőjével. A férfi élettelen testét másnap reggel, egy járókelő találta meg egy közösségi kert udvarán.

Az ügyben pénteken tartották az első meghallgatást, ahol megszólalt a 31 éves mészáros barátnője Danielle Plumpton is. A fiatal nő a nyomozóknak elárulta, párjával azért vesztek össze, mert elárulta neki, hogy vonzónak tartja Danny Dyer brit színészt. A nő azt is elmondta, hogy azért mondta ezt párjának, mert a férfi korábban megbántotta őt, amikor azt mondta Kim Kardashian egy vonzó nő.


Színészeken vesztek összse 
Kép forrása: Facebook 

Miután összevesztek, Danielle elküldte magától a férfit, akivel alig egy hónapja élt együtt. A vitát SMS-ben folytatták. Amikor néhány óra múlva Dale békülni próbált, és megkérdezte párját hazamehet-e, Danielle annyit válaszolt neki, maradjon inkább az anyjánál. A férfi ezután többet már nem jelentkezett, másnap derült ki, hogy még aznap este megölte magát.

Az ügyben a nyomozók meghallgatták az orvosszakértőt is, aki elmondta, Dale minden kétséget kizáróan önkezével vetett véget az életének.

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik