Közélet

Segítséggel vágta le magáról a nyomkövetőt a nógrádi bűnöző

A férfi taxival próbálta elhagyni az országot, de elkapták. Ő volt az első, akinek sikerült megszabadulnia a bokaperectől.

Vádat emelt az ügyészség a férfi ellen, aki tavaly októberben megszökött a házi őrizetből. A fiatalembernek ezúttal fogolyszökés miatt kell felelnie, ráadásul nem egyedül áll bíróság elé, a Nógrád Megyei Főügyészség pénteki tájékoztatásából kiderül, a férfi segítséggel hajtotta végre „akcióját”, cinkosa egy 35 éves férfi volt.

A 28 éves férfi lopás miatt került házi őrizetbe.  A Zsaru magazin korábban azt írta, szeptember végén került rá a bokaperec, az egyenruhások pedig naponta kétszer ellenőrizték. Egyszer már megszegte a házi őrizet szabályait, ezért beidézték a bíróságra, de még azelőtt kereket oldott, hogy magyarázkodnia kellett volna a tárgyalóteremben.

A szökevény ellen elfogatóparancsot adtak ki, végül november közepén – napra pontosan két hónappal eltűnése után – fülelték le Hegyeshalomnál. A fiatalember taxival utazott Ausztriába, a kocsit azonban megállították az M1-esen. Rajta kívül ketten ültek a kocsiban, a sofőr és az utas átadta papírjait, ám a férfi kiugrott az autóból és elszaladt, de a kiérkező autópálya-rendőrök bekerítették és az osztrák határtól száz méterre elfogták.

Az ügyészség szerint úgy tudott meglépni, miután leszedte magáról a nyomkövetőt, hogy társa a 21-es főútnál felvette kocsijával és Budapestre vitte, egy ismeretlen helyre.


Novemberben kapták el (Fotó: police.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik