Közélet

Cipőnyalástól az állcsonttörésig – fiatalokat gyötörtek Keszthelyen

Ütöttek, rúgtak, fenyegettek, zsaroltak és megaláztak - az ügyészség egy fiatal testvérpárt vádol.

Kényszerítés, zsarolás, testi sértés, garázdaság – mindezzel vádolják azt a kamaszt és büntetett előélető bátyját, akik iskolásokat bántalmaztak és sértettek meg emberi méltóságukban 2012 októberében Keszthelyen. A páros hamarosan bíróság elé állhat.

A Zala Megyei Fűügyészség tájékoztatása szerint az agresszív tinédzser – a fiatalabb testvér – ok nélkül támadt ismerősére, veréssel fenyegette, a földre térdeltette, többször arcon vágta, majd megnyalatta vele a cipője talpát. Mindezt a támadó egyik barátja telefonon rögzítette. Legközelebb egy játszótéren találkoztak, a fiatal akkor azt követelte kiszemeltjétől, hogy vigyen neki másnapra 7 ezer forintot, máskülönben fejbe fogja rúgni. Nem sokkal később egy másik kamaszra is rászállt ugyanabból a társaságból. Megszorította a nyakát, hasba rúgta, elgáncsolta. Végül sikerült pénzt szereznie.

Az ügyészség közölte, a támadó – bátyjával karöltve – néhány nap múlva megjelent az egyik keszthelyi szakiskola udvarán, hogy  megkeressenek egy másik fiút, akiről azt hallották, hogy meg akarja védeni a korábban bántalmazott fiatalokat. Az intézmény udvarán meg is találták őt három barátja társaságában. Az idősebb testvér felszólította, hogy kérjen bocsánatot az öccsétől. A fiú félelmében – ahogy azt követelték tőle – nyújtotta kezét, ám ekkor az idősebb vádlott nyakon és tarkón ütötte, majd arcon rúgta. Ezek után a fiatalabb kötekedő odalépett egy másik fiúhoz, akit nyakon vágott, és megpróbálta megrúgni. Egyik áldozatuk súlyosan megsérült, a jobb oldali járomcsont feletti lágyrészek zúzódását, és a jobb oldali felső állcsont többszörös törését szenvedte el, gyógyulása csaknem másfél hónapig tartott.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik