Közélet

Szó szerint halálra rémült egy nagy kutyától egy ötéves kislány

Szüleivel vacsorázott egy kiülős vidéki étteremben, amikor a vécéről visszafele a kutya látványától összeesett.

Az ötéves kislányt nagynénikéje kísérte ki a illemhelyre a kínai Hszienjangnál található étteremben, és visszafelé tartottak, amikor a kivilágítatlan úton váratlanul előttük termett egy nagy kutya – közölte a Global Times. A szülők elmondása szerint a kislány „sokkot kapott”, amikor az állat megjelent előttük, és összeesett. „Amikor odaértem hozzá, habzott a szája, és a nadrágján látni lehetett, hogy bepisilt az ijedségtől” – mondta el a helyi sajtónak a kislány apja.

A gyereket Hszienjang egyik kórházába szállították, ahol már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A Global Times beszámolója szerint az orvosok nem találtak sebhelyeket a lány testén, és egyelőre azt sem lehet tudni, hogy pontosan mi volt halálának az oka. Az esettel kapcsolatban a rendőrség nyomozást indított.

A lap beszámolója szerint az étterem az eset óta üresen áll. Az esetről szóló beszámolókból az nem derült ki, hogy a kutya meg volt-e kötve, és az sem, hogy az állat az étteremhez tartozott-e, vagy egy oda betévedt kóbor eb volt. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik