Közélet

Százakat vert át kamumunkával, miután kijött a börtönből

Nem volt se állása, se jövedelme, ám a csalással megszedte magát: több mint négymilliót kaszált.

Egyebek mellett kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat az ügyészség egy férfi ellen, aki összesen 409 embert vert át hamis munka ígéretével. Az ügyészség letöltendő fegyházbüntetést indítványozott.

A Somogy Megyei Főügyészség csütörtöki közlése szerint a vádlott 2012 októberében szabadult, pénze, munkája, jövedelme nem volt, ezért úgy döntött, csalásra adja a fejét. Így amint rácsokon kívül tudta magát, hirdetni kezdett különféle oldalakon és külföldi álláslehetőséget kínált, először a saját nevén, majd álnéven. A jelentkezők jöttek is szép számmal, és különböző összegeket adtak át neki az kiutazással kapcsolatos költségekre. A férfi az utolsó forintot is zsebre vágta.

A csaló összesen 4 millió 300 ezer forint kárt okozott.

A férfi rács mögött várja a tárgyalást, ugyanis más ügyben kiszabott szabadságvesztését tölti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik