Közélet

Életveszélyben a Sound után elgázolt fiú

A fiú a MÁV szerint lehajtott fejjel rohant neki a szerelvénynek. A rendőrség nyomoz.

Továbbra is életveszélyes állapotban van az a fiú, akit hétfő hajnalban gázolt el egy vonat Zamárdiban, miután véget ért a buli a Balaton Soundon. A 22 év körüli fiatalt az intenzív osztályon ápolják, lábait a balesetben elvesztette, és a koponyája is megsérült. Az egyelőre kérdéses, hogy utóbbi sérülése miatt szenvedett-e maradandó károsodást. Orvosai vélhetően délután már több információ birtokában lesznek.

A rendőrség egyelőre nem közölt semmit a baleset körülményeiről, ám a MÁV-START szóvivője az RTL Klub Híradójának azt mondta, a fiatal lehajtott fejjel rohant neki a már induló vonatnak. Szabó Anett tájékoztatása szerint  a szerelvény körülbelül 5-10 kilométer per órával haladhatott, éppen csak kigördült az állomásról. A fiú a második kocsinak szaladt neki, majd beesett a sínek közé. A mozdonyvezető éppen emiatt már nem érzékelte, mi történt. Úgy tudjuk, a vonatot a következő állomásnál állították meg.

A MÁV szerint nem azért futott a szerelvénynek, mert fel akart szállni.

A RTL Klub beszámolt arról is, hogy a fiút először a Balaton Soundon szolgálatot teljesítő magán-mentőszolgálat egységei látták el, majd pár perc múlva megérkezett érte a rohamkocsi Siófokról. A sérültet a székesfehérvári kórházba vitték.

Kerestük a rendőrséget az ügyben, délelőtt még nem nyilatkoztak. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság azonban délután annyit már elárult, vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt indítottak eljárást, ismeretlen tettes ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik