Közélet

Megkéselte szüleit a győri férfi, mert utálták, hogy ivott

A 30 éves támadó nevelőapját életveszélyesen, anyját súlyosan megsebesítette.

Befejezte a rendőrség a nyomozást a győri késelő ügyében. A férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt folyt eljárás, miután januárban rátámadt szüleire. A Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán részleteket is közölt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a férfi saját maga hívta ki a rendőrséget, miután megsebesítette szeretteit. Akkor csak annyit mondott a nyomozóknak, elfajult veszekedést vezetett kis híján tragédiához.

A rendőrségi vasárnap arról tájékoztatott, hogy a vizsgálat megállapította, a férfi rendszeresen ivott, ezért romlott meg kapcsolata a szüleivel. A támadást megelőző hónapokban folyamatosan szóváltásba keveredtek emiatt sőt, legtöbbször tettlegességig fajultak ezek a viták. Ha ivott, a támadó késsel rontott szüleinek. Végül betelt a pohár, és azt mondták fiuknak, január végéig költözzön el belvárosi otthonukból. Amikor letelt a határidő, édesanyja figyelmeztette, a férfi pedig válaszul felkapott egy 20 centiméter pengehosszúságú konyhakést, benyitott szülei szobájába, majd először nevelőapját, utána anyját szurkálta össze. Előbbi szülője életveszélyes, a másik súlyos állapotban került kórházba. Nevelőapja életét csak a gyors műtéti beavatkozás mentette meg.

Az ügy iratai már az illetékes ügyészségen vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik