Közélet

Gárdavezetők ellen emeltek vádat

Újoncokat avattak, pedig nem lehetett volna. Ketten állnak bíróság elé hamarosan.

Folytatólagosan elkövetett egyesülési joggal visszaélés miatt emelt vádat az ügyészség egy 49 éves vaskúti és egy 38 éves egri férfi ellen, akik a bíróság által feloszlatott Magyar Gárda Mozgalommal azonos Új Magyar Gárda Mozgalom vezetését 2013 márciusától országos főkapitányként és annak helyetteseként látták el és részt vettek a tavaly nyári újoncavatáson is. A gárdavezetők szabadlábon várják a tárgyalást.

A mozgalom tagjai közül csaknem húszan tavaly tavasszal összejövetelt szerveztek egy solti borospincébe. A rendezvényen megjelent a két vádlott is, akiket a gárdisták egyhangúan megválasztottak a gárda vezetőivé, az idősebb vádlott lett az országos főkapitány, míg társa a helyettese. Már ebben a tisztségükben vettek részt augusztus 19-én Akasztón a gárda újoncavatásán is, ahol a gárdistákat a főkapitány-helyettes köszöntötte. Ezenkívül az országos főkapitány-helyettesnek megválasztott férfi a 2013. augusztus 25-én és 2014. április 27-én megtartott eseményeken is megjelent, hol köszöntőt, beszédet mondott.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emlékeztetett: a bíróság a 2009. július 2-án jogerőre emelkedett ítéletével feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet és elrendelte annak a bírósági nyilvántartásból való törlését is. Az egyesület feloszlatása kiterjedt az egyesület által létrehozott és működtetett Magyar Gárda Mozgalomra is. A jogerős feloszlatás után a Magyar Gárda „Új Magyar Gárda Mozgalom” néven folytatta tevékenységét. Ahogy akkor fogalmaztak, az Új Magyar Gárda Mozgalom a céljaiban, szervezeti felépítésében, résztvevőiben és külsőségeiben azonosságot vagy nagyfokú hasonlóságot mutat a feloszlatott Magyar Gárdával. Az országos főkapitány és helyettese irányítják a szervezetet, továbbá képviselik azt a külvilág – hatóságok, más szervek, sajtó, internetes portálok – felé. A Magyar Gárdával egyezően a szervezet strukturált, hierarchikus felépítésű.

A magát Új Magyar Gárdának nevező mozgalom azonos a feloszlatott Magyar Gárda Mozgalommal, így a vádlottak egy olyan társadalmi szervezetben töltenek be vezető tisztséget, melyet a bíróság jogerősen feloszlatott. Az Új Magyar Gárda Mozgalom bejegyzését a bíróság elutasította.

Mivel az országos főkapitánynak megválasztott vádlott a 2014-es országgyűlési képviselőválasztáson képviselőjelöltként indult, a legfőbb ügyész kezdeményezte a Nemzeti Választási Bizottságnál a mentelmi jogának felfüggesztését. A vádlott azonban nem szerzett parlamenti képviselői mandátumot, így mentelmi joga megszűnt.

Ha a vádlottakat bűnösnek találják, három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.  

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik