Szörnyű állapotban adták vissza a rendőrök a lefoglalt luxusautót

Döglött egerek, ürülék, szétrágott alkatrészek – ez a látvány fogadta a tulajdonost. A kár több mint hárommillió forint.

Az asszony fekete kocsiját három évvel ezelőtt vitték el a nyomozók, amit aztán egy pilisi, majd egy keszthelyi telephelyen parkoltattak. A rendőrök bűnözőkre vadásztak, de később kiderült, hogy az autó nem lopott, így visszajár tulajdonosának. Addigra azonban rá sem ismert az asszony – írja a Blikk.

„A rágcsálók semmit sem kíméltek, a sebváltó bőrhuzatát szétcincálták, a műszerfalat, a kárpitot és a vezetékeket is megrágták, a lámpákban pedig a mai napig ott áll az egérürülék. A kocsimban több mint egy évig rágcsálók éltek, így nem csoda, hogy még a legdrágább illatosító sem tudja elnyomni azt a bűzt, ami utánuk maradt” – sorolta a tulajdonos.

A nő a rendőrségtől és attól a cégtől is kártérítést követel, amelyik a BMW-jére vigyázott. A társaság peren kívül próbált egyezkedni az asszonnyal, de ő nem fogadta el a félmilliós ajánlatot, a kár ugyanis több mint hárommillióra rúg.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.