Közélet

Ilyen dumával még biztos nem próbálkozott részeg sofőr

Ughy Márton
Ughy Márton

2014. 07. 04. 06:49

Kész állatmesét adott elő a járőröknek.

Korábban a témában:

A texasi rendőrséget értesítő szemtanú elmondása szerint az ittas vezető jobbról próbált előzni, nekihajtott a szalagkorlátnak, majd az autópályát elhagyva egy fa tövében állt meg. Tekintettel arra, hogy mindez kedden éjjel egy körül történt, szerencsére a senki nem sérült meg a részeg sofőrön kívül – és még ő is megúszta kisebb zúzódásokkal.

A 33 éves elkövetőben annyi józanság nem maradt, hogy a baleset után kiszálljon a volán mögül. Persze lehet, hogy az önfenntartó ösztön késztette arra, hogy nyugodtan bevárja a járőröket, ugyanis mikor megkérdezték, azt sem tudta, hogy hol van.

Arról viszont – dünnyögve ugyan, de – részletesen be tudott számolni, hogy a karambolt nem a pia, hanem egy teknős, egy macska és egy mókus okozta. Az önjelölt Andersen váltig állította, hogy azért sodródott ki, mert őket próbálta kikerülni. Természetesen az állatmese nem akadályozta meg azonnali letartóztatását.

Ennél már csak az volt furcsább, mikor egy részeg sofőr bagolyra itta magát.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

smoking sign in coffe shop
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.