Közélet

Díszkarddal vágott apja arcába egy fiatal Hajdú-Biharban

Gyermeknevelési kérdéseken vesztek össze. Az ügyészség szerint könnyen végződhetett volna tragédiával az eset.

Vádat emelt az ügyészség egy 26 éves fiatal ellen, aki tavaly júliusban, Balmazújvárosban egy díszkarddal megsebesítette édesapját. A támadónak emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a fiatal évekkel korábban elköltözött édesapjától, mivel gyakran veszekedtek, ráadásul az idősebb férfi többször bántalmazta fiát. Gyermeke – bár haragudott rá – sosem fordult szülője ellen, sérelmeiről csak testvéreinek beszélt.

A kis híján tragédiába torkolló veszekedés délelőttjén az idősebb férfi felkereste a fiát, hogy szóvá tegye, szerinte rosszul neveli a kisfiát. Az érintettek kiabálni kezdtek egymással, melynek az lett a vége, hogy a vádlott elviharzott otthonról. Mire hazaért, gyermeke már nem volt ott, a nagyapa magával vitte.

A fiatal apa dühbe gurult emiatt, majd elment barátnőjéhez, és leemelte a falon lógó, 48 centiméter pengehosszúságú díszkardot. Azt mondta párjának, most megy, és visszaszerzi a fiát. Amikor odaért apja háza elé, kiabálni kezdett, ekkor gyermeke kijött az ajtón. Azt kérte tőle, hogy menjen vele haza. De a gyerek nem akart. Ezután kijött a fiú nagyapja is, aki közölte, nála jobb helyen van.

A vádlott apja kijelentése miatt még haragosabb lett, végül bement az udvarra, előkapta a kardot és támadt. A férfinak sikerült ellépnie előle, de a penge még így is megsebesítette, csontig hatoló vágást ejtett az arcán. A vitát az erősen vérző nagyapa élettársa próbálta leállítani, de nem sikerült. A fiatal ismét meglendítette a kardot apja fejénél, és halántékon találta őt, majd elment.

A sérültet a kórházban megműtötték, súlyos állapotban volt. Az ügyészség álláspontja szerint a fiatal – tekintettel az elkövetés eszközére, különösen annak méretére, az erőbehatás kétszeri voltára és a megcélzott testtájékra, valamint a vádlott indulati állapotára és kijelentéseire –  életveszélyesen megsebesíthette, de akár meg is ölhette volna szülőjét.

Az egyébként büntetlen előéletű vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetést indítványoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik