Közélet

Vesztegetésért ítéltek el egy fideszes politikust

Összesen kétmilliót kértek. Kellett a pénz a kampányra.

Bűnösnek találta vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett, hivatali vesztegetés bűntettében a Debreceni Törvényszék Hajdúsámson volt polgármesterét, Máthé Attilát. Tettért két év börtönbüntetést kapott három évre felfüggesztve. Cinkosa is volt, egy egykori fideszes önkormányzati képviselő. Őt 50 ezer forint pénzbírsággal sújtották.

A Debreceni Törvényszék szerdai tájékoztatása szerint a vádlottak a hajdúsámsoni képviselőtestület tagjaként még 2009 őszén akartak visszakérni – több tanú szerint kampánycélokra – egy-egy millió forintot két helybélitől, akik azért adták volna el ikerházukat, hogy abban a későbbiekben egészségház működjön.

A bíróság megállapította: az egyik tulajdonos maga ajánlotta fel az ingatlant, a másikat – a másodrendű vádlott lányát – azonban az önkormányzat kérte fel arra, hogy adja el házrészét. A két tulajdonosnak utóbbi vádlott tolmácsolta társa – az akkori alpolgármester, frakcióvezető – elvárását, miszerint az eladás után 1-1 millió forintot kell visszaadniuk a 16-18 millióra taksált házak árából. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a másodrendű vádlott felháborodott ugyan a volt alpolgármester törvénytelen kérésén, mégis közölte mindezt az érintettekkel. Később több fórumon is hangoztatta ellenérzéseit, míg végül az egyik háztulajdonossal együtt saját maga tett feljelentést. A bíróság szerint egyértelműen személyes érintettsége miatt telt be nála a pohár, lánya számára ugyanis komoly megterhelést jelentett volna, ha ki kell fizetnie egymillió forintot.

A törvényszék szerint egyértelmű, hogy a két vádlott többször is egyeztetett a vesztegetésről sőt, a frakciónak is tudnia kellett az eladás körüli bonyodalmakról. Az egészségház létrehozását egyébként nem csak Máthé Attila pártjának képviselői, hanem az egész testület támogatta. Egy tanú szerint a projekt a kétmillió forint körül kibontakozott probléma miatt futott zátonyra, a város végül nem is vette meg a sámsonkerti ikerházat a két tulajdonostól.

Az ítélet indoklásában elhangzott az is, hogy a törvény lehetőséget nyújt arra, hogy korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki korrupciós bűncselekményt hoz a hatóság tudomására. A másodrendű vádlott ezt tudta, hogy feljelentésével saját magát is bűncselekménnyel vádolja, feljelentése nélkül azonban nem biztos, hogy a konkrét eset valaha is kiderült volna. A bíróság ezért döntött úgy, hogy őt csak pénzbüntetéssel sújtja.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész, másodrendű vádlott vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért, míg a volt alpolgármester és védője pedig fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik