Közélet

Dolgozók lopták milliós tételben a Mátrai Erőmű vastábláit

A tettesek felosztották a feladatokat. Az ügyészség négy embert vádol.

Vádat emelt az ügyészség a Mátrai Erőmű négy volt dolgozója ellen, akik csaknem 4 milliós értékben loptak vastáblákat munkahelyükről tavaly júliusban. A tolvajoknak nagyobb értékre elkövetett lopás miatt kell hamarosan bíróság elé állniuk.

A Heves Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az egykori alkalmazottak, az egymás között előzetesen kiosztott szerepek és munkamegosztás alapján tettek szert értékes zsákmányukra. Az elsőrendű vádlott kazánjavító lakatosként egyben targoncavezetőként, míg a harmadrendű fegyveres őrként dolgozott a cégnél. Az erőmű területén egy kft. is működött, amelynek a fémhulladékok elszállítása és átvétele volt a feladata. Utóbbinál állt alkalmazásban a negyedrendű vádlott, aki munkakapcsolatban volt egy lőrinci székhelyű, fémhulladék felvásárlásával foglalkozó cég ügyvezetőjével, aki az ügy másodrendű vádlottja lett.


Fotó: MTI / Komka Péter

Az erőmű területén egy műhelyben tárolták a malom verőkerék és a tüzelőkör működtetéséhez szükséges verőlapok gyártásához használt – jellemzően 12 négyzetméter területű – vastáblákat. A vádlottak úgy döntöttek, hogy ezek egy részét megszerzik, hogy a vasat később – jóval ár alatt – fémhulladékként eladhassák.

Az előkészületek alatt a negyedrendű vádlott hamis szállítólevelet állított ki a másodrendű vádlottnak, amivel lehetővé tette, hogy az „beszállítás” jogcímén bejusson az erőmű területére. Egy üres, ponyvás teherautóval érkezett, őrként dolgozó társuk pedig beengedte. Addigra az elsőrendű vádlott már kivitte a lapokat targoncával a műhely mögé és felrakodta azokat az oda érkező teherautóra. A kijutás pedig pont olyan egyszerűen zajlott, mint a bejutás.

Az ezúttal sofőrként ténykedő ügyvezető a táblákat Ecsédbe vitte, majd miután azokat ott egy parkolóban lerakodta, még egyet fordult, hogy két újabb vastáblát szerezzen. Ezeket még aznap megtalálták az egyenruhások.

Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, valamint, hogy sújtsák pénzbüntetéssel a vádlottakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik