Közélet

Kórházban akarta megfojtani háromhónapos gyermekét

Azért bántotta kisbabáját a 18 éves anyuka, mert figyelemre vágyott.

A csecsemőt azért vitte kórházba a fiatal anyuka a floridai Orlando városában, mert a kislány vért hányt. Miután kivizsgálták, az orvosok hazaengedték a gyermeket, de másnap ugyanezzel a problémával került vissza. Akkor az orvosok egy kis “ismeretlen eredetű vágást fedeztek fel a kislány torkában, és a gyermeket benttartották megfigyelésre – jelentette a helyi sajtó.

Közben az anyuka, a 18 éves Brenna Elise Winter a WKMG beszámolója szerint több fényképet is közzétett Facebook-oldalán, a kórházban lévő kislányáról, valamint saját magáról, ahogy gyermeke mellett fekszik a kórházi ágyban. Majd pár nappal később ugyanott megpróbálta megfojtani a csecsemőt. A gyerek életét az mentette meg, hogy az életjeleit figyelő monitorokra volt kötve, amelyek azonnal riasztották az orvosokat, amikor leállt a légzése.


Az egyik fénykép, amit a fiatal anyuka a Facebookon tett közzé a kórházban fekvő csecsemőről
Fotó:WKMG

Az anyuka azzal vált gyanússá, hogy egy, a szobát figyelő kamerán keresztül látni lehetett, hogy Winter lánya ágyában matatott, amikor a lány légzése leállt – közölte a helyi sajtó a hatóságok beszámolójára hivatkozva. A kórház nyomozást kezdeményezett a floridai gyermekvédelmi hatóságnál, és kihallgatása alatt Winter elismerte, hogy ő fojtogatta háromhónapos gyermekét, mert “figyelemre vágyott”. Azt is bevallotta, hogy korábban lenyomta az ujját a kislány torkán, felsebezve azt.

A rendőrség letartóztatta a 18 éves nőt, aki jelenleg is előzetes letartóztatásban ül. Súlyos gyermekbántalmazás, valamint szándékos emberölési kísérlet vádjával indítottak eljárást ellene. Gyermekét mostohaszülőknél helyezték el, és a beszámolók szerint már jobban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik