Közélet

Tolvajok követelik vissza a rendőrtől ellopott milliókat

A tolvaj a gyereke testére ragasztotta a lopott milliókat, az ékszereket pedig zaciba vágta.

Pénz, ékszerek, fegyverek – ezekkel a zsákmányokkal távozott az a három tolvaj, akik egy rendőr házát pakolták ki. Az így szerzett holmiknak egy napig örülhettek, terrorelhárítók csaptak le rájuk – írja a Blikk.

A bűnözők egyike a lopott pénzt gyermeke testén próbálta meg elrejteni, több mint másfél milliót ragasztott rá szigetelőszalaggal, aztán ráadott egy fürdőköpenyt. Az egyik rendőrnek tűnt fel, hogy a házkutatás alatt a gyermek a hidegben vacogott, de a szülei csak nem akarták átöltöztetni. Ekkor széttárták a fürdőköpenyt, így akadtak rá a lopott összegre. Az ékszerek azért nem lettek meg, mert a betörés után néhány órával zálogba adták azokat. A pisztolyokat azonban megtalálták náluk.

Az ügy pikantériája, hogy a most a vádlottak padjára ülő bűnözők semmit sem ismertek be, sőt tanúkkal igazolták, hogy a pénz is és az ékszerek is az övék. A rendőrtisztnek családi fotókkal kellett bizonyítania, hogy azok az ékszerek korábban rajta és szerettein voltak. A bűnözők még a gyermekre erősített pénzt is visszakövetelik, azt állítják, eladtak egy szántóföldet, abból volt pénzük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik