Közélet

Nem fizettek a halálba zuhant munkás után

A külföldön munka közben meghalt férfi után nem fizet a cég beteg élettársának, amíg nem fejezik be a nyomozást – írja a Blikk.

A férfi évek óta egy magyar vállalkozónak köszönhetően csőszerelőként dolgozott külföldön. Tavaly nyáron egy strasbourgi gyárban német főnökével mérte fel a terepet, amikor egy 7 méter mély, fedetlen aknába zuhant, és azonnal meghalt. Ám egyelőre a szerelő magyar munkaadója nem ­vállalja a felelősséget és kártérítést sem hajlandó fizetni Szabolcs élettársának – derül ki a Blikkből.

„Azóta sem kaptam sehonnan sem baleseti, sem boncolási jegyzőkönyvet, így fogalmam sincs, valójában mi történt. Csak annyit tudok, amit kollégái elmeséltek: egyet ­hátralépett és a mélybe zuhant” – mesélte még most is könnyeivel küszködve a férfi élettársa, Edit, aki hónapok óta hiába próbálja felvenni a kapcsolatot Szabolcs magyar főnökével.

A férfi munkaadója szerint kifizették a holttest tárolását és hazaszállítását, és a temetésének költségét is ők állták, és azt állítják, hogy azt sem tudják, ki a felelős a balesetért, hiszen a ­nyomozást még nem zárták le.

Az asszony azonban papírokkal tudja igazolni, hogy a temetést nem élettársa cége, hanem családja fizette. Az özvegy egyébként komoly anyagi nehézségekkel küzd, ugyanis még 2007-ben pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nále, így évek óta csak a férfi fizetéséből éltek. A tragédia óta párja életbiztosításához sem tud hozzájutni, mert nem kapja meg a hivatalos papírokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik