Közélet

Elképesztő indokkal csempésztek fegyvert a börtönbe

Ughy Márton
Ughy Márton

2014. 06. 23. 05:30

Nem másokat, magukat akarták lelőni - sikerült is, de nem úgy, mint gondolták.

Korábban a témában:

A floridai Lake City büntetés-végrehajtási intézetének két lakója, a 26 éves Deshandre Billups és a 33 éves Kirk Cartwright zseniálisan ostoba tervvel állt elő a jobb élet reményében: szereznek egy fegyvert, meglövik magukat, majd beperlik a börtönt, hogy büntetésüket enyhítsék és talán még némi pénzzel is kárpótolják őket.

Március végén sikerült is becsempészni egy .25-ös kaliberű Berettát, s bár az őröknek azt hazudták, hogy egy ismeretlen elkövető lőtte meg őket, míg békésen imádkoztak a cellájukban, a nyomozók hamar kiderítették az igazságot: maguknak húzták meg a ravaszt, a megvalósításban pedig számos fegyenc és családtag segített.

A terv tehát – hogy rossz szóviccel éljünk – visszafelé sült el, az átverés minden résztvevője, összesen hét ember került bíróság elé. A még kint lévők szabadságvesztésre, a már bent lévők büntetésük meghosszabbítására számíthatnak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.