Közélet

Megfojtotta kisbabáját a pécsi nő

Az asszony a szülés előtt egy héttel volt orvosnál, de a doktor nem vette észre, hogy terhes.

Az előzetes szakértői vélemény szerint az egyedül élő asszony szülés után, kézzel fojthatta meg a gyereket – írja a Bors. Vasárnap reggel indult meg nála a szülés, a mentőket a rokonok hívták, mert nagy volt a vérvesztesége.

A kezdetektől titkolta a terhességét, annyira, hogy már ő is elhitte, hogy csak hasra hízik. Az egész rokonság tudta, hogy gyereke lesz, de nem akarta beismerni. Csilla egy hete még orvoshoz is elment, aki diétát ajánlott neki, nem is értjük, miért nem vette észre, hogy babája lesz – mondta a lapnak a 47 éves asszony sógora.

Az asszony egyébként az első gyerekét szülte meg, aki az orvos szakértő szerint egészségesen, időre jött a világra.

A rendőrség vasárnap az eset kapcsán csak annyit közölt, emberölés miatt indítottak nyomozást az anya ellen.

Megfojtott csoda

Az eset azért is tragikus, mert 47 éves kor után nagyon nehéz teherbe esni. Egyes kutatások szerint a nőknek 35 éves kor előtt kéne (először) gyereket vállalniuk, különben a szervezet sokkal nehezebben esik teherbe. Így előfordulhat, hogy valaki addig-addig halogatja a terhességet, míg a végén nem tud teherbe esni, és gyerek nélkül marad. Magyarországon pedig meredeken nő a 35 éves koruk után teherbe eső nők száma. 40 éves kor után már a petesejtek fele-70%-a kromoszómahibás. A teherbe esés után viszont nagyjából oké minden, bár a Down-kór kockázata nagyobb, de a szűrés elég jól működik. Szóval 47 évesen egészséges első gyereket szülni szinte a csoda kategóriájába esik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik