Közélet

Megtalálták a Zalában eltűnt fiú holttestét

Vasárnap este megtalálták a Zala folyóban annak a fiúnak a holttestét, akit még szombaton ragadott el a víz.

Korábban a témában:

A szombat este befejezett, majd vasárnap délután folytatott kutatásban részt vettek hivatásos és önkéntes tűzoltók, a Zala Mentőszolgálat búvárai, de később a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársai is bekapcsolódtak a keresésbe. A 16 éves fiú holttestét nem sokkal este hét óra előtt találták meg a folyó Nemesapáti és Zalaszentiván közötti szakaszán – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Az esetről beszámoló Zalai Hírlap online kiadása azt írta: szombat délután három fiú és egy lány a Zala folyó partján töltötte az idejét. A Kemendollár és Alibánfa közötti szakaszon egyelőre tisztázatlan okból a vízbe csúsztak, s csak hárman tudtak a partra jutni, negyedik társukat elragadta a víz.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint szombat este hat óra körül kezdték meg a kutatást a zalaegerszegi hivatásos és a környékbeli önkéntes tűzoltók, valamint a speciális egység búvárjai. Estig a keresés nem vezetett eredményre, ezért vasárnap délután a Zala Nemesapáti és Zalaszentiván közötti szakaszán indult újra a kutatás a 16 éves fiú után.

Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke korábban az MTI-vel azt közölte: az eset miatt a rendőrség közigazgatási eljárás keretében folytat vizsgálatot.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.