Közélet

Félholtra verték, mert rájuk szólt

Többszörös koponyacsonttörés, agyvizenyő, agyzúzódás – a támadók akkor is ütötték, amikor már nem volt magánál.

Vádat emeltek három fiatal ellen, akik tavaly augusztusban összevertek valakit, mert rájuk mert szólni. Két vádlottnak életveszélyt okozó testi sértés miatt kell felelnie.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a vádlottak társaságukkal Győrött, a Rába partján szórakoztak és ittak. Áldozatuk egy másik csapattal volt ugyanott. A vita azért pattant ki, mert az egyik vádlott lerúgott a lépcsőn egy üveget, amely összetört. A megvert fiatal egyik barátja ezt szóvá tette, így a két társaság hajba kapott.

Veszekedés közben az egyik csapatból ketten kiváltak, és ütni kezdték kiszemeltjüket és három ismerősét is. A bántalmazott fiatal egy barátjával együtt a földre esett, feje a betonlépcsőbe csapódott. Elvesztette az eszméletét, a feje erősen vérzett, de támadói még ezután is többször belerúgtak, majd elmenekültek.

A sérültet a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba, és az ügyészség szerint nem zárható ki, hogy maradandó fogyatékossággal kell együtt élnie.

Két vádlott esetében az ügyészség letöltendő szabadságvesztést indítványozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik