Közélet

Betonvas szúrta át egy nő egész testét, és túlélte

„Emberi kebab” – ezen a néven kezdett el emlegetni egy nőt a sajtó, miután az építőmunkást egy zuhanás után átszúrta egy betonvas.

A beszámolók szerint a kétméteres vasrúd azután ment keresztül a 42 éves Wu Xingxian testén, hogy eltört a fapalló, amin állt, és a mélybe zuhant, egyenesen rá a betonvasra. A Daily Mail oldalán megjelent képeken jól látszik, hogy a rúd a nő bal csípőjénél hatolt be a testébe, majd a jobb vállánál, a nyak közelében jött ki belőle. A rúd a brit lap cikke szerint átment a gyomrán és a mellkasán.

A nő a helyi sajtónak elmondta: először nem is tudta, hogy mi történt vele, csak azt érezte, hogy valami van a nyakánál, és a többi munkás közölte vele, hogy egy betonvasra szúródott fel. Mire a mentők kiértek, hogy kórházba vigyék, a nő kómába esett, ami az őt kezelő orvosok elmondása szerint jó fejlemény volt, mert így nem mozgott, ami veszélyes lehetett volna.

Az orvosok végül egy öt órán át tartó műtéttel szedték ki a nő testéből a rudat, amely pár centire kerülte el a szívét. A munkás várhatóan teljesen fel fog épülni, ha nem támadja meg semmilyen fertőzés.

Ez korábban kivégzési módszer volt

Mégpedig a legfájdalmasabbak egyike

-Keresztre feszítés
Általában ostorozással és a kereszt helyszínre történő cipelésével súlyosbítva ez az egyik legkegyetlenebb kivégzési mód. Az áldozatot kifeszítve szögelték fel a keresztre, olykor a sarkát is. A halál sokszor napokig is eltartott – és fulladásos volt, az áldozatnak magát kellett minden levegővételnél az átszúrt végtagjain át kissé megemelni. Ezért olykor eltörték a lábszárukat, hogy ne tudják magukat megemelni – ez a kegyetlen tett tehát afféle humánus cselekedet volt… Jézus és Szent Péter mellett ilyen halált halt a Spartacus-felkelés 6000 résztvevője is…

-Bronzbika
A demokrácia mellett ezt is a görögök találták ki: végy egy nagy, üreges bronzbikát, zárd be a belsejébe a delikvenst, majd rakj tüzet a bika alá, hogy a fém egészen az izzásig forrósodjon. Az áldozat óriási kínokat él át, és milyen az emberi lélek: hörgéseit és kiáltásait a bika száján át trükkösen kivezetve olyan érzésünk van, mintha a bika dühöngene. Ez a halálnem sokkal rosszabb, mint a nyílt tűzön elégetés, fájdalmasabb és hosszabban tart.

-Karóba húzás
Vlad Tepes, Törcsvár, azaz Bran urának kedves kivégzési módja volt ez, amikor is az áldozat alfelén át egy kihegyezett karót felszúrnak egészen a vállán át ki, majd a karót felállítják – a szerencsétlen áldozat napokig haldoklott, miközben a költői lelkű Tepes a karók árnyékában ebédelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik