Közélet

Vasúti átjárókat ellenőriznek a rendőrök

Országszerte ellenőrzéseket tart a vasúti átjáróknál a MÁV és a rendőrség kedden. A balesetek megelőzéséért indítottak országos kampányt.

A kampány neve Közlekedj biztonságosan a vasúti átjárókban!, célja pedig hogy megelőzze a közúton közlekedők figyelmetlensége miatt bekövetkező baleseteket. Kedden a világ több mint száz országában – köztük Magyarországon is – szórólapokkal hívják fel a gyalogosok, kerékpárosok és gépjárművezetők figyelmét a KRESZ betartására, valamint megvizsgálják a fénysorompók, a csapórudak, optikák, vasúti átjárót jelző táblák, útburkolati jelek állapotát, láthatóságát is.

Magyarországon a járművezetők átlagosan 27 kilométerenként haladnak át vasúti átjárón. Évente 40 súlyos baleset történik, közülük 20 halálos. “Ezen esetek csaknem 100 százalékát a vezetők figyelmetlensége, agresszivitása okozza” – hangsúlyozza a MÁV. A legtöbb vasúti átjárós balesetet a gyorshajtás, a vezetés közbeni telefonálás okozza. Felhívták a figyelmet a gondatlan kerékpárosokra és gyalogosokra is, akik anélkül haladnak át a kereszteződéseken, hogy körülnéznének.

A MÁV közleménye szerint a fővárosban öt helyen, továbbá tizenhárom megyében tart ellenőrzést kedden a MÁV és a rendőrség a vasúti átjárós balesetek megelőzéséért szervezett országos kampánynapon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik