Közélet

„Andi elhatároztam magam, megölöm a gyerekedet”

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 06. 02. 09:53

Az ügyészség szörnyű részleteket közölt a füzesabonyi gyerekgyilkosságról.

Vádat emelt az ügyészség a férfi ellen, aki tavaly decemberben, az utcán halálra késelte hatéves kisfiát. Az apával szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoztak.

A brutális bűncselekmény tavaly, december 6-án történt Füzesabonyban, a vasútállomás előtt. Az ügyészség közölte, az áldozat szülei nyolc éve éltek élettársi kapcsolatban. Az anya az utóbbi időben Svájcban dolgozott prostituáltként, eközben családja egy egri albérletben élt. A nő a fizetését hazautalta, kisfia apját lényegében ő tartotta el.

A férfi rendszeresen fogyasztott kábító hatású szereket, a gyilkosság napján, a délutáni órákban is pszichoaktív anyagnak – de kábítószernek nem – minősülő, úgynevezett „kristályt” adott be magának vénásan. A szertől üldöztetéses téveszméi támadtak: azt képzelte, hogy meg akarják támadni és el akarják tőle venni a fiát, ezért este 7 óra körül a gyermekével együtt taxival a Füzesabonyi Rendőrkapitánysághoz vitette magát. A rendőrségen a – téveszmés – fenyegetettségére hivatkozva azt követelte, hogy hívjanak neki taxit, majd amikor ezt megtagadták, zavart állapotban elkezdett ki-be járkálni az elektromosan működő főkapun, mindaddig, amíg az el nem romlott. Ekkor megpróbálták őt igazoltatni, mire a ruházatából váratlanul elővett egy 15 centiméter pengehosszúságú kést, és közölte, ha nem hagyják a fiával együtt elmenni, mindkettőjüket megöli. Ezután – kisfiát mindvégig szorosan maga előtt tartva – késsel a kezében tovább fenyegetőzve hátrálni kezdett az utcán a vasútállomás felé.

Az őt követő rendőrnek és egy polgárőrnek a Baross úti szerelvénybolt előtt sikerült közrefognia a férfit, aki azonban ekkor, „Andi elhatároztam magam, megölöm a gyerekedet” kiáltással, egy elölről hátrafelé irányuló hirtelen mozdulattal, nagy erővel hasba szúrta a gyermekét.  A kisfiú perceken belül elvérzett.

Miután a kisfiút halálra késelte, magát kétszer mellkason, egyszer pedig hasba szúrta. Életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők.

A férfinak tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés és kitartottság miatt kell felelnie.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Mátyás király országa ez

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.