Közélet

Megerőszakolták, és széklettel etették a kisiskolásokat

Aki nem akart pornót nézni, azt azzal büntették, hogy kutyaürüléket etettek vele.

Az iskolát bezáratták, 52 éves tulajdonosát és a 30 éves igazgatónőt pedig őrizetbe vették az indiai rendőrök, miután kiderült: a bentlakásos intézmény tanárai rendszeresen bántalmazzák a diákokat. A bejelentést öt bátor, az iskolában tanuló diák tette. Ők elmondták a rendőröknek, hogy tanáraik rendszeresen pornót nézetnek velük, és arra kényszerítik őket, hogy csinálják velük a filmben látottakat.

Aki nem akart engedelmeskedni, annak kutyaürüléket tömtek a szájába, ha a gyerek ezután hányt, kényszerítették, hogy megegye saját hányását. Mint kiderült, a Maharashtra államban lévő Karjat városi iskolában összesen 28, 4 és 14 év körüli gyerek tanult – írta beszámolójában a Reuters hírügynökség.

A rendőrség elmondta, az intézmény 2002 óta működik a városban, ám mivel az üzemeltetői nem jelentették be, egész eddig sikerült elkerülniük a hatóságok és a gyermekjóléti intézmények ellenőrzéseit. A nyomozás a gyermekbántalmazás ügyében jelenleg is folyik, a rendőrök azt szeretnék kideríteni, hogy a bejelentést tévő öt gyereken kívül másokat is bántalmaztak-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik