Közélet

Húsklopfolóval ütötte, majd szíven szúrta férjét a szegedi nő

Az áldozat testén több mint harminc sérülést találtak.

Befejezte a nyomozást a rendőrség a szegedi asszony ellen, aki szilveszterkor megölte férjét. Azt korábban is tudni lehetett, hogy a tettes leszúrta áldozatát, ám a körülményekre, részletekre mostanáig nem derült fény.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki tájékoztatása szerint a pár rendszeresen italozott, ilyenkor gyakran veszekedtek is. Szilveszter éjjelén ismét hajba kaptak, a vita hevében a 63 éves asszony felkapott egy húsklopfolót és azzal támadt férjére, majd egy konyhakéssel szíven szúrta. Az orvosszakértő több mint harminc sérülést talált a 65 éves áldozat testén, ebből tucatnyi biztosan a konyhai eszköztől származott.

Az ügy iratai már az illetékes ügyészségen vannak. Az asszony ellen emberölés miatt javasolnak vádemelést.

police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik